2016. március 28., hétfő

Húsvéti táplálék





"Ákom, bákom, berkenye,
szagos Húsvét reggele. 
Leöntjük a virágot,
visszük már a kalácsot."
(népi locsolóvers) 

A nagy, hagyományos Ünnepek előtti időszak mindig szívmelengető. Már hetekkel előbb tervezgetünk, hogyan dekoráljunk, mit főzzünk, mit süssünk...Húsételek, hidegtálak, sütik, sósak, kalácsok.. Erről aztán tényleg rengeteget lehet írni, beszélni, ugye?
S ráadásul, ahány ház, annyi szokás., illetve kalács..  ;) 
Nálunk idén egy új kalácsrecept debütált, ezt hoztam ma Nektek, no meg egy apró betekintést a dekorációs övezetbe..









Foszlós kalács
Akár Húsvétra… ;)

Hozzávalók:
45 dkg finomliszt
2,5 dl tej
2,5 dkg friss élesztő
4 púpos evőkanál kristálycukor
5 dkg vaj
1 tojás
1 csipet só

mazsola

Locsolni:
7 dkg olvasztott vaj


Kenéshez:
1 felvert tojás

Elkészítés:
Egy tálban a tejet, a vajat és a cukrot összemelegítjük, nem forróra, csak hogy feloldódjon a cukor.
Egy tálba tegyük bele a lisztet, sót, tojást, morzsoljuk bele az élesztőt, majd öntsük rá a meleg folyadékot. Keverjük hozzá a megmosott, lecsepegtetett mazsolát.
Én ezt is géppel dagasztottam, rövid idő múlva már elválik az edény falától és szép sima a tészta.

Ezután letakarva, szobahőmérsékleten 45 percig kelesztjük. Ha megkelt, lisztezett munkalapon finoman átgyúrjuk, majd 3 részre osztjuk, egyforma rudakat sodrunk belőle és azokat összefonjuk. Megkenjük olvasztott margarinnal. Letakarva ismét 40 percet pihentetjük. Tojással lekenjük a kalácsot.
180 fokos sütőben kb. 30-40 percig sütjük.






Előbbi kép a sütőből frissen kivett példányt, a KALÁCSOT mutatja, utóbbi a roham utáni maradékot.. ;)
Kissé rusztikus a külseje, de az íze fantasztikus! ;) 
Elárulom, hogy tönkrement a szögletes kenyérsütő formám, amiben felfelé hízhatott volna, így kényszerből került a kis tepsibe, és hát itt aztán jól kihasználta a rendelkezésre álló helyet a növögetésre.. 
Nem baj.. 
Ez az én kalácsom és fincsi volt!


Remélem, Mindannyiótoknak békésen, vidáman telt az Ünnep!


2016. március 15., kedd

Macska mindenek felett! :) 3. rész- Már megint eretnekeskedek.. ;)










"A macska olyan jellemvonásait figyelembe véve, mint a tisztaság,
diszkréció, szeretet, türelem, méltóság, bátorság - kérdem én -
hányan válnánk be, mint macska?" (Fernand Mery)




   E számomra kedves gondolatból kimaradt egy rendkívül "macskás" tulajdonság.. az Őszinteség. Mert azok. Kíméletlenül. 
Nem rendelik alá magukat, kényelmüket a mi akaratunknak.. - ellentétben a kutyákkal....
Nem játsszák el ,amit a gazdi elvár, hacsak nem egyezik az Ő szándékaikkal... - ellentétben a kutyákkal....
Nem fogadnak el bárkit, akit a gazdi szeretne, hogy elfogadjanak,  - ellentétben a kutyákkal....
Nem alkalmazkodnak hűen az elvárásainkhoz, nem szégyenlik, ha valami rosszat tesznek (mármint a gazdi szemüvegével rossznak számító dolgot), nem mutatnak megbánást...
- ellentétben a kutyákkal....




Jó, nyilván akadnak kivételek, de az esetek és macskák többsége ezt a konzekvenciát mutatja. ;)
Mégis szeretjük Őket, elfogadjuk életmódjukat, tiszteletben tartjuk akaratukat. Igaz?
Nyilván csak hozzám hasonló, elvetemült macskaimádók olvassák soraimat, így a fenti kérdésre egyöntetű a válasz. 
Akkor miért van az, hogy egy bizonyos kérdésben mi akarunk helyettük dönteni és rájuk erőltetjük amit szeretnénk..? 
Hogy melyik helyzetről beszélek?
Kifejtem.
Előre szólok, meg lehet sértődni! De kérlek, előtte gondold át, hátha neked is van ilyen jellegű tapasztalatod, amit eddig sikeresen elfojtottál!

Mi cicások minden cicát szeretünk. Ha van sajátunk, őt nyilván a legjobban, de képesek vagyunk egyszerre többet is szeretni. Ezért, no meg azért is, mert sokan kényszeresen jót akarunk négylábú gyermekünknek, előbb-utóbb felmerül a gondolat, hogy talán kéne neki egy "tesó". Egy társ, akivel játszhat, rohangálhat, bandázhat, összebújhat, amíg mi távol vagyunk. Ne kelljen egyedül lennie... 


Ismerős?  

Nos, ahogy már meséltem egy másik bejegyzésben, Pockunkat találtuk.. Azaz, Ő talált engem... Mindegy. Szóval egyszem gyermekként nevelgetjük, s bár az első évben úgy alakult, hogy "Gyesen" voltam vele - nem jártam el dolgozni -, idővel a nap egy részére magára hagytuk. Úgy tűnt, nem bánta. Remek és jól nyomon követhető napirendje lett, kárt sosem csinált, igaz, élő növényeket nem hagyhattunk vele egy légtérben, mert kórosan zöld-cincáló macsek. :)
Persze én jobban tudtam, mi kell Neki.. 
Gondoltam, annyi sok gazdira váró cica van, mi lenne, ha örökbe fogadnánk mellé egyet. A mindenki által ismert internetes közösségi oldalon követem az állatvédők munkáját, osztom is a gazdikereső posztokat, így aztán - mivel egyre többet foglalkoztam a gondolattal- sikerült bevonzanom a lehetőséget. Munkahelyem udvarán találtam egy cicát. Mivel egész nap ott ténfergett és hideg volt az idő, egyértelmű volt számomra, hogy a nap végén hazaviszem. 


Így is lett. Persze, mint megrögzött Jackson Galaxy -hívő és rajongó, az előírt szabályok szerint jártam el, azaz a fokozatosságot betartva próbáltam őket összeszoktatni. Nem sikerült. Az én Egykém magán kívül volt . A konyhában, az asztal alatti székeken bújkált és rekedtre fújta magát. Aggódtam az egészségéért. Ahogy már említettem, hiszem, hogy értek a cicák nyelvén, de itt most különösen egyértelmű volt a szöveg! Pockom feje fölött a képzeletbeli szövegbuborékban neonszínű betűkkel ott villogott, hogy "EGYKE AKAROK LENNI! VIDD INNEN!" 
6 hét ostromállapot után, mivel mindkét cica boldogsága fontos volt számomra, új gazdit kerestem és találtam Puszedlinek. 
Egy pillanat alatt visszaállt az otthoni nyugalom. Visszakaptam az én kedves, békés, bújós cicámat. 
De én nem nyughattam.... Jó-jó, biztosan nem volt neki szimpatikus Puszedli... Talán túl rámenős kiscica volt. Azért nem adom fel.
Második felvonás!
Jelenlegi lakóhelyünkön iszonyatos szomszédsággal rendelkezünk... Már ami az állatokkal, gyerekekkel való bánásmódot, azaz az "emberséget" illeti. Kaptak két kiscicát. Gondolom, annyi szeretetben volt részük, mint ahogy az sejthető, így egyikük, egy kis fekete gyöngyszem rendszeresen bejárt az udvarunkba egy kis lelki táplálékért. Enni kapott otthon, mi meg buzgón szeretgettük. 
Egy nap elütötte az autó, két háznyira tőlünk.  Kirohantam, pont beleakadva a "gazdájába". Érdeklődésemre közölte, hogy meg sem nézi, nemhogy állatorvos! Mit képzelek?? Ja.. mit is...? Odarohantam, zokogva összeszedtem és az addigra odaérkező férjemmel (drága macskás pasi!) autóba ülve, már vittük is.. kedvenc állatdokink megvizsgálta, és a csípőtörését diagnosztizálva, fájdalomcsillapítót írt és további megfigyelést, esetleges műtétet helyezett kilátásba. Persze, mivel otthon várt Pockunk, FIV, FELV vizsgálatot is kértem. (Negatív lett!) Itt azért megjegyzem, hogy a dokink kb. feleáron végezte a szűrést, támogatva bennünket a befogadásban! :)


Elszeparáltuk, ápoltuk, szeretgettük védencünket, majd elkezdtük az összeszoktatást. A kicsi rettentő édes, alkalmazkodó, cseppet sem domináns egyed, így a mi elsőszülöttünk nem fújt és morgott, egyszerűen csak levegőnek nézte Őt. Majd megszakadt a szívem, mert a kis kormos nagyon bújt volna hozzá is, hozzá volt szokva a cicák társaságához. 
Patt helyzet... hetek teltek el, semmi változás, illetve annyi, hogy már mindkét macsek rosszul érezte magát.. De az Univerzum mindent megold. Egy nagyon kedves állatvédő család befogadta a kis lelencet, s a lehető legjobb orvosi kezekbe került. Kiderült, hogy olyan szépen gyógyul, hogy műteni nem kell, csak az ivartalanítás várt rá.. :) Az első perctől imádják Őt! <3
..és mint a mesében: Boldogan él, míg meg nem hal... úgy kb. 20-25 éves korában.. ;)
S maradjunk a mesék hangulatánál, azaz: Minden jó, ha vége jó! :)






Mondanom sem kell, hogy az én szőrangyalom boldogan vette vissza régi életét és a feje fölötti szövegbuborékban azóta is olvashatom: "Anya!! Úgy szeretlek!! Jobban, mintha ketten vagy többen lennénk..! Kérlek, elégedj meg Velem!"




Egyenlőre nem próbálkozom tovább. Nem érzem felelős magatartásnak, hogy ha nem tetszik neki a leendő tesó, akkor átpasszoljam másnak... De azt sem tartom helyénvalónak, hogy megelégedjek azzal, hogy beletörődjenek a kész tényekbe és a kényszer miatt "ellegyenek" egymás mellett. 

Gondolj csak bele!! Ha téged összezárnának egy másik, véletlenszerűen kiválasztott emberrel, szeretnéd őt automatikusan???? Mert én nem. 
/Ez pont ugyanolyan, minthogy a felnőttek hajlamosak azt hinni, ha két vadidegen gyereket összeterelnek, majd remekül eljátszanak.. Na, persze... mondom ezt jó pár évnyi pedagógus múlttal a hátam mögött.. ;) /




Persze ennek ellentmondó példákat is látok az ismerősi körben, de azt vagy oltári mázlinak vagy a cicák közti rokoni kapcsolatnak tudom be.. 
Sokat nézem az Animal Planet műsorait. Nemrégiben ott láttam egy érdekes ismeretterjesztő filmet pont erről a témáról.. Beszerelt kamerákkal vizsgálták az együtt élő cicák viselkedését. Megállapították, hogy a gazdik távolléte idején szinte semmi közös program, kommunikáció nincs a cicák között, sőőt, inkább elkerülik egymást. Kivételként említették a falusi macskákat, akik kolóniákban, sőt családokban képesek élni, együttműködni. Láthatóan kedvelik egymást. Ennek valószínűleg a genetikai kapcsolat az oka a szakértők szerint. Érdekes volt, és amikor kimondták, hogy "A cicák jobban szeretik az emberi társaságot, mint egymásét és szívesebben vannak egyedül, mint fajtársaikkal.", megerősítve éreztem az én személyes megfigyeléseimet.

Lezárásként...Én igazán imádom elsőszülött szőrszülöttünket és tiszteletben tartom egykeség iránti igényét, de néha bizony irigylem azokat, akiknél több cicó él nagy szeretetben. Nem, nem magam miatt! Én így is elegendő cica-puszit és simit adok-kapok! Csak szeretnék több cicónak boldog, szerető otthont adni!  



Na, látjátok, ezért szerepel a cél- és kívánságlistámon egy szuper macskarezervátum létrehozása. 
Bízom benne, hogy az Univerzum is támogatja a gondolatot és szándékot! ;)



 

Mérhetetlen hálám és csodálatom a cicamentőknek! <3