"A tudat, hogy szerethetsz és szeretnek olyan melegséget és gazdagságot ad az életnek, amit semmi más nem pótolhat." (Oscar Wilde)
Talán már kiderült, hogy nagyon szeretem a macskákat.
Biztos vagyok benne, hogy más lennék nélkülük és tudom, hogy a köztünk lévő kapcsolattal mérhetetlenül gazdagabb vagyok, mint nélkülük lennék..
Annak idején -nem mostanában- egy cica kedvéért tanultam meg járni. Annyira szerettem volna megsimizni, hogy elindultam...;)
Az azóta eltelt évek megerősítettek benne, hogy egy gyermek testi-lelki egészsége akkor biztosított, ha cica vagy kutya mellett nőhet fel.
Igen, igen, most jöhetnek az elborzadt sóhajok az allergiáról, higiéniáról meg a kötöttségekről. Hallottam már eleget. De sokkal többször láttam ezek cáfolatát a gyakorlatban..
Az allergia mint olyan, létezik...de sokszor csak hisztiként. ;) Különben is, minden betegség lelki eredetű, ilyen módon ez a kór kezelhető, sőt, mi több, gyógyítható. Több esetben is láttam, hogy a "Kutyaharapást szőrivel" nevezetű mondás működik. Az pedig bizonyított, hogy azok a gyerekek, akik nem az állatoktól elszeparáltan, steril környezetben nőnek fel, sokkal kevésbé fogékonyak allergiára, asztmára, mint társaik. Igazából a szülők fejében van a baj és a kezelendő terület!
A legtöbb gyerek vágyik rá, hogy legyen otthon kisállat... Természetesen eleinte nagyrészt a szülőre hárul minden tennivaló, amivel ez jár, de csak így nevelhetünk állatbarát embereket belőlük.
Lehet, hogy megbotránkoztató, de pedagógusként is azt látom, hogy a cicákkal, kutyusokkal együtt nevelkedő, rájuk családtagként tekintő gyerekek összehasonlíthatatlanul empatikusabbak, türelmesebbek, áldozatkészebbek, ugyanakkor bátrabbak, önállóbbak, határozottabbak.
A példamutatás a legfontosabb! Mivel az óvodában, iskolában sok időt töltenek a gyerkőcök, nem árt, ha ott is olyan felnőttekkel kerülnek kapcsolatba, aki valamilyen módon ízelítőt ad nekik az állatok szeretetének fontosságából.
Ha azt látják, hogy az óvónéni, nem öli meg a betévedő pókot, hanem kiviszi az udvarra, ha a tanító néni nem hagyja szó nélkül a békákat befogó nagyfiúk ténykedését, ha odafigyel arra, hogy télen legyen madáretető a terem ablakában (s persze ennivaló benne!), ha kupakot gyűjtenek állatvédő szervezetek javára, ha rendszeresen mesél a saját cicájáról-kutyájáról, a gyerekek szemében hitelessé válik és szívesen másolják az állatokhoz való hozzáállását. Mindenre nyitottak, szivacsként szívják magukba a számukra fontos emberek véleményét, s mivel eredendően minden egészséges lelkű gyerek vonzódik az állatokhoz, szívesen veszik, ha valós információkkal látják el őket, ha segíthetnek az ő erejükhöz mérten.
Amelyiknek megadatik, hogy otthon családtagja lehet egy szőrmók négylábú, megtanulja, hogy felelős egy másik élőlényért. Megtapasztalja milyen érzés feltétel nélkül adni és kapni, mert így szeretni csak nagyon kevés ember képes..de a cica és kutya a legjobb barátja lehet!
S ami még fontos élettapasztalat..a cicáktól meg lehet és meg kell tanulni, hogy mindig a saját jóérzésük, kényelmük a fontos elsősorban, s ha ez megvan, akkor odaadóan szeretnek és akkor képesek adni békességükből nekünk is. ;)
Mióta az interneten is lehetséges ismerkedni, hasonló érdeklődésű csoportokba tartozni, sok és sokféle embert tudhatok barátomnak, jó ismerősömnek.. Egy közös pont biztosan van, mégpedig az állatok szeretete. Főleg a macskák iránti rajongásom révén találtam rá olyan elkötelezett Emberekre, akik mindent megtesznek saját "gyermekükért", legyen az két- vagy négylábú, s bátran megosztják tapasztalataikat az együttélés napjairól. Felemelő és olykor megható látni, hogyan válik egy kisgyerekből a szülői példát követve állatszerető, állatmentő emberke.
...és, hogy megmutassam saját, elsőszülött szőrszülöttemet, íme Ő, boldogságom forrása, gyermekem és tanítóm egy személyben..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése